- /
- /
- /
- /
- /
- /
- /
Ma ünnepli 62. születésnapját David Coverdale, a Deep Purple egykori és a Whitesnake jelenlegi frontembere. 1951. szeptember 22-én született az angliai North Yorkshire-ben.
Már nagyon korán elkapta a zene imádata. Anyai ágon két unokatesója által jutottak el hozzá az olyan előadok rock 'n' roll lemezei mint Elvis Presley, Little Richard, vagy Chuck Berry. Otthon a családnak sem rádiója, sem lemezjátszója nem volt, így a nagyihoz kellett mennie ha zenét akart hallgatni. Hétévesen művészeti iskolában akart járni, a rajzolás volt a szenvedélye. Végül grafikusként és rajztanárként végzett. Közben 11 évesen a sulikórusban kezdett énekelni, ahol megdicsérték hangjáért. Verseket is szívesen írt, ahogyan kezdte magát kiismerni a hangszereken, ezekből egyből dalok lettek. Az első dal amit megtanult a Yardbirds For Your Love-ja volt. Rendes zenekarba először 14 évesen került. Első koncertélménye a helyi bandákat nem számítva a Jimi Hendrix Experience fellépése volt, 15 éves korában. Első fellépésére 11 évesen került sor szüleinek kocsmájában, ahol Bob Dylan-től a Don't Thing Twice It's All Right-ot, valamint Donovan-től a Colorst adta elő. Első lemeze amit már a saját pénzén vett az Are You Experienced volt Jimi Hendrix-től, de ebben az időben nagyon szerette a Blood, Sweat and Tears,, a The Who, Muddy Waters, zenéit is.
1973 szeptemberében lett Ian Gillan utódja a Deep Purpleben. Sokan csak kacagtak, hogy Blackmore-ék egy ismeretlen énekest vettek be, de a nevetés döbbenetté fajult, amikor megszólalt a Burn lemezről a Mistreated című ballada. Coverdale elképesztő hangterjedelmével és megjelenésével stílust teremtett és a legnagyobb rockénekesek között találta magát.
Deep Purple - Burn (California Jam)
A Deep Purple 1976-os feloszlása után két lemezt adott ki saját neve alatt,(White Snake-1977 és Northwinds-1978 majd Whitesnake néven folytatta pályáját. A zenekar Európában már a kezdetektől fogva népszerűnek számított, de az amerikai áttörés az 1987 című lemezzel érkezett meg. Coverdale feltupírozott szőke hajjal, az MTV-s igényeket kielégítő dalokkal, valamint neves amerikai zenészekkel újította meg a Whitesnaket, mely a 80-as évek végére MTV sztárcsapattá vált és a csúcsra jutott. Ekkortájt Tawny Kitaen volt a felesége.
Whitesnake - Is This Love
1990-ben Jimmy Page társaságában (ex-Led Zeppelin) készített lemezt Coverdale/Page néven. A 90-es években a Whitesnake szünetelt, vagy gyengébb anyagokat adott ki(Starkers in Tokyo-1998), a kiadók válogatáslemezekkel próbálták fenntartani a nevet.
Sokan csak legyintettek a 90-es évek végén 2000-es évek elején a rövid hajú, blues-ba borult Coverdale név hallatán.De David 2003-ban immáron hosszú hajjal újraindította legendás formációját a Whitesnake-et. A szintén nagynevű muzsikusokkal telepakolt új formáció sikerét bizonyítja a csúcsminőségű Live...In The Still of the Night DVD is, de a visszatérő Good To Be Bad-2008 című lemez miatt sem kell szégyenkeznie. David Coverdale elmondása szerint rengeteg zenét hallgat a rockon és blueson kívül is: brazil zene, tibeti vagy kínai zene, modern rock, hip-hop, vagy akár angol furulya duett Paul O' Dette és Jakob Lindberg tolmácsolásában. Három örök kedvenc lemezének Jimi Hendrix Axis: Bold As Love-ját, de még inkább az Are You Experienced? című lemezét, a The Who My Generation-jét, valamint bármelyik Muddy Waters lemezt tartja.
Forrás: www.rockbook.hu